Talán szerdán történt, hogy Ildi felhívta figyelmemet egy játékra. Timi közös keresztszemes hímzésre invitált mindenkit, aki szívesen alkotna másokkal együtt, mégha csak az éteren keresztül is.
Nekem ez az ötlet nagyon megtetszett. A keresztszemes hímzés 10 éve, kisebb-nagyobb kihagyásokkal szerepel életemben, és most, hogy vannak ám napfényes időszakok (így nem csak lámpafénynél lehet dolgozni), ismét kedvem kerekedett alkotni. Ez a fajta közös munka, ami a régi nagy szakkörös, együttdolgozós időkre hajaz nálam, szuper ötlet! Lényege az, hogy Timi elküldi minden jelentkezőnek a mintát, és nekünk rendszeresen bejelentkezve, egy direkt erre létrehozott blogon keresztül, jelentést kell adni, hol tartunk. Érdekes lesz majd látni, ki mit hoz létre ugyanabból a mintából, kinél mi lesz a végeredmény: kép? párna? konyhai törlőkendő? netán terítő?
Gyakorlatilag gondolkodás nélkül mondtam igent Timinek, így tegnap én is megkaptam az első projekt mintáit. Muffinokat kell hímezni. Nézzétek milyen szuperek!
Az egészben ráadásul az a jó - az alkotás örömén túl -, hogy szabadjára engedhetem a fantáziámat! Nem pont ezeket a színkódokat kell használni, és így a kosaramban egy ideje már megbúvó, élénkebb színű fonalakat is fel tudom végre használni.
Eldöntöttem, hogy képeket fogok csinálni: lesz olyan, amin egy-egy darab muffin van, és olyan is, amelyiken egy sort (tehát három darabot) teszek egymás mellé. Ma délután be kell fejeznem a most futó munkát, és lehet válogatni a muffinokhoz a fonalakat. Váááárom.
Hú, de jó lesz! Konyhába mennek majd a képek? Nagyon el tudom képzelni oda!
VálaszTörlésMekkora ötlet! Tök jó, hogy belevágtál. Figyelni fogok!
VálaszTörlésÖrülök, hogy ilyen lelkes vagy :)
VálaszTörlésNekem is tetszik.
VálaszTörlés