A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajándék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajándék. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 3., hétfő

Tündézés

A címben megjelölt tevékenység bővebb kifejtése: baráti találkozó szervezése otthonunkban június első napján, ami egyben Tünde nevű kedves olvasóink, hallgatóink nevenapja is. Sőt! A legenda szerint az első hivatalos nyári nap. Na, ez utóbbival kapcsolatban csak annyit mondanék, hogy hiszem, ha látom... vagy inkább érzem.
Három kedves leányzót azonban semmiképpen nem tántorított el a szeles, néhol felhős, néhol napos időjárás, és ellátogattak hozzám, hogy megtekintsék a százholdas pagonyt, de legalább is szerény kiskertemet (mind a 4 négyzetméterét!). Mivel kétségek merültek fel az interneten közzétett fotóim hitelességét illetően, kénytelen voltam meghívni őket, hogy saját szemükkel is megbizonyosodjanak róla: igenis erkélyen is lehet paradicsomot, epret és százféle virágot tartani, nevelni. :-)
A bizonyítási eljárás jól sikerült, finomakat ettünk, jót beszélgettünk és néhány titokra is fény derült... :-)
Képes beszámoló:

Finom datolyparadicsom a kencék mellé.

A limonádé friss citromból készül.

Magyaros motívumok.

Még tisztán.

Szuperül mutat az ajándék mécsestartó...

SK készült ajándék.

Lila!!! És szép. :-)

Ezt csak a címzett értheti... SZURKOLOK!!!

2013. március 7., csütörtök

Tavaszi kompozíció

Pár napig távol voltam munkaügyben (Szófia), de ismét itthon. Fáradtan, de élményekkel telve, melyek felsorolására később vállalkoznék. Mutatok viszont egy újabb tavaszi alkotást, melyet köszönetképpen rittyentettem össze Jutkának. A fagomboknak, a mosolyó barikáknak*, a kockás szalagnak, a tavaszzöld kaspónak és a sárga tulipánoknak van ember, aki ellent tudna állni? :-) A koszorút pedig magam fontam, a sétám során összegyűjtött fűzfaágakból.





* Igen: kínai, igen: kissé giccses. Na és? :-)

2013. február 21., csütörtök

Ecsetet ragadtam

Nem is igazán emlékszem már, hogyan toppant be az életembe a kerámiafestés. Talán Ildi mesélt róla először, és bizonyára a madebyyou reklámjait is láttam ilyen-olyan kreatív lapokban. Az utolsó löketet pedig  -emlékeim szerint - mindenképpen Ildi karácsonyi ajándékainak nézegetése adta. Az is igaz persze, hogy újabb és újabb kreatív technikák kipróbálásához, elsajátításához valahogy mindig kedvem van... :-)

Az év eleje a munkahelyen nem feltétlenül stresszmentes, így aztán igazán jól esett a közelmúltban beugrani a Királyi Pál utcai műhelybe: ecsetetet ragadva megszabadultam minden összegyűlt feszültségemtől. Első alkalommal egy tematikus estén vettem részt, ahol megismerkedhettem a magyar népi motívumokkal, a különböző kerámiaedények történetével és magával a kerámiafestéssel, annak technikáival is. Nagyon kedves "alkalmazottak" fogadtak, terelgettek, minden kérdésemre türelmesen válaszoltak, limonádéval itattak... fantasztikus élmény volt!

Az első este eredménye:






Mivel az igen aprólékos és pepecselős mintát egy alkalommal nem sikerült (3 rétegben) megfesteni, visszamentem befejezni. Meglepően hamar végeztem az eltervezett feladattal, így belevágtam egy kisebb projektbe is. Anyának készítettem ajándékba egy kis kávéscsészét. Imádja a zöldet és a lilát, de mivel ez utóbbival én még nem vagyok jó barátságban, csak módjával használtam. :-)

A második este ez készült:







Nem lehet tökéletesen megfogalmazni azt az érzést, amit ezek a (kész) alkotások szereztek nekem: siker, elégedettség, öröm, ellazulás, boldogság, sohanemakarombefejezni, mikorlehetújatkezdeni... illetve ezek egyvelege. Ajánlom mindenkinek: alakítsátok úgy a családi kasszát*, hogy beleférjen egy-egy alkalom és tapasztaljátok meg az alkotás örömét!

* Igen, a történethez hozzátartozik (fránya anyagiasság), hogy a kerámiatárgyak nem éppen a legolcsóbbak (na persze minden relatív). Viszont az árban benne van az összes festék, az égetés, a külső réteg felvitele és a sok-sok segítség is.

2013. február 2., szombat

Remek a hangulatom...

... ma van a szülinapom! :-) Igaz, a fővilágosító ma szabadságra ment, és csak ezt a mocsok esőzést hagyta maga után. No, de ez sem ronthatja el országos jókedvemet!!! Íme, itt a folytatás.

Ezek a tegnap említett baglyok.

Ez bizony répatorta. Dióval, kókusszal.
Tengeres-hajós. Mert szeretem.

Kávés, mogyorós, sós-mogyorós. Mert szeretem.

Még a múlt hétvégéről: csokis-marcipános.


2013. február 1., péntek

Kezdődik...

... az ünnepségsorozat. :-) Ma kaptam egy hatalmas csokor tulipánt, egy isteni finom répatortát és egy baglyos fülbevalót! Pedig csak holnap születek meg. Micsoda barátaim vannak, köszönöm nektek!!! Millió puszi.



2013. január 9., szerda

Kincses

Sőt! Kalendárium. Ez a Kincses Kalendárium. :-) Apa még tavaly megrendelte nekem, ezzel is segítve a vidéki kisposta postáskisasszonyát, aki minden eladott/megrendelt példány után jutalékot kap. Én meg nagyon régóta szerettem volna (megint) olvasgatni. Gyerekkoromban ugyanis az egyik rokonlátogatáskor felfedeztem, olvasgattam és azóta csupa jó emléket tárolok róla.
Ma végre megkaptam az időközben elkallódott példányomat. És láss csodát! A Posta hatalmas betűkkel kért elnézést az okozott kellemetlenségért. Tényleg örültem, hogy ott volt a könyvecske a postaládában, és a bocsánatkérés is nagyon jól esett. Remélem, a tartalmában sem fogok csalódni... és ez után is csak szép emlékek maradnak. :-)


2013. január 7., hétfő

Nézd csak!

Noha már túl vagyunk a karácsonyi nagy vásárlásokon, s talán a leárazások okozta újabb vásárlási lázon, mégis jól esik szemlélődni, válogatni, ábrándozni... Én is ezt tettem ma, a CEWE nyereményem jóvoltából. Ellátogattam az MScraps boltjába és ami ott várt! Na, erre mondják, hogy a bőség zavara. Nem tudom, hányszor mentem végig a lehetőségeken, és hányszor variáltam át a kosár tartalmát.
Végül ezeket választottam:

Head of the class

Naturally

Time to cooking

És legnagyobb meglepetésemre, mivel bizonyos összeget meghaladta a vásárlásom, még ezt a csodás és gazdag készletet is megkaptam, most ajándékba!

Around the house

Köszönöm!!!

2012. december 28., péntek

F363

Mutatom, ilyen lett. Mind-mind nagyon-nagyon finom-finom. Az alap ugyanaz a trüffel*, csak a bevonat változik.




*Csokis trüffelgolyók

2 dl habtejszín
25 dkg jó minőségű csokoládé (inkább étcsoki, de lehet keverni is)
5 dkg vaj (nem margarin!)
ízetéshez (ha szeretnénk): likőr vagy konyak vagy pálinka (2 evőkanál) (nagyon jól illik a narancs vagy a málna íze az étcsokihoz)
díszítéshez: jégcukor, színes/barna tortadara, kakaópor (cukrozatlan, jó minőségű), darált dió/mandula/mogyoró

A tejszínt felforralom, a csokoládét vízgőzön felolvasztom. Összekeverem a tejszínt, a csokoládét és az alkoholt, beleteszem a vajat is, és legalább 2 percig robotgéppel vagy kézzel keverem. Ha kihűlt a massza, legalább 1 órára a mélyhűtőbe teszem. Ezután már jól lehet golyókat formázni belőle. A diónyi méretű golyókat a tetszőlegesen kiválasztott díszítésbe forgatom, és kis papírokba teszem. Fontos, hogy fogyasztásig, vagy az ajándékozásig hűtőben kell tárolni!

2012. december 27., csütörtök

F357-F358-F359-F360-F361-F362

Nem, nem a mákos beigli, nem is a töltött káposzta vagy netán a sült hal vitt el. Ezek ugyanis nincsenek nálunk az ünnepi asztalon. Egyszerűen a technika, illetve annak (némi) hiánya okozta távollétemet a portáltól. No, de ismét a fedélzeten! Kipihenve (talán túlságosan is), pár kilóval gazdagabban és teli puttonnyal tértem vissza fővárosunkba. :-) Óóóóóóriási lemaradásban vagyok, ezért most zanzásítva az elmúlt napok eseményei képiesítve.

Rudolf a messzi Luxemburgból látogatott el hozzám.

Lehet sütni, főzni: bővült a fűszerkommandó.

Ezek még töltésre várnak. Holnap trüffel kerül beléjük.

Régi álmom: digitális konyhai mérleg.

Ez már a második töltés. Sajnos az első szállítmány idejekorán elfogyott...

Új mini orchideavirágok vártak rám az ablakban.

2012. december 17., hétfő

F352

Szeretem a pillangókat. Évi valahogyan megsejtette ezt. Ezt kaptam ugyanis tőle. Köszönöm!!!




2012. december 10., hétfő

F345

Tegnap még azt írtam a fb-on, hogy ez tuti nem lehet az enyém. A kis cseles Marjanka ugyanis szülinapos papírt használt, az enyém meg ugye februárban van. Aztán ma reggel ez az ismerős csomag volt az asztalomon. Mármint a netről, fényképről ismerős. És képzeljétek el, nem csalás, nem ámítás, én kaptam! Jóféle disznótoros finomságokkal teli doboz. Még sütike is van benne. Nyami. Drága mindenki ott Gerdén és a XIII. kerületben (is): KÖSZÖNÖM! :-)))