A következő címkéjű bejegyzések mutatása: otthon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: otthon. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 6., szombat

F277-F278-F279-F280

Nos, akkor szépen sorban. Elmentem egy gyógytornászhoz, hogy segítsen az ülőmunka és egyéb élettani sajátosságok okozta problémák kezelésében, illetve a későbbi, esetleg nagyobb gondok elkerülésében. Másfél óra alatt úgy elfáradtam, mint egy ló. Azt hittem, van hátizmom, hasizmom, de mint tudjuk, minden relatív és legtöbbször fejleszthető. Például ezekel a gyakorlatokkal:


Folyamatosan gyarapodnak az őszi díszek a lakásban. Úgy szeretem a gesztenyéket! Esténként pedig már jól esik illóolajat párologtatni, mécset gyújtani.




Itt a sütőtökszezon! Ma reggel vettem két nagyot a piacon. És rögtönzött recepttel* el is készítettem az egyiket. Még a sütőben az ebéd, nem tudom, milyen lett...


* Kockára vágott krumplit előfőztem pici sóval. A megtisztított, kockára vágott sütőtököt előfőztem gyömbéres, sós, citromborsos vízben. A kockára vágott csirkemellet zsírjára pirított bacon szalonnakockákon picit átforgattam, hogy színt kapjon. Ezután a lecsöpögtetett krumplit, sütőtököt, az előpirított csirkemellet, és a kockára vágott almát egy pici vajjal kikent sütőformába rendeztem. Meglocsoltam  tejföl és tejszín keverékével. Letakartam fóliával, előmelegített sütőbe toltam és most várok...

2012. szeptember 20., csütörtök

F264

Ben James a Trilling fedőnevű projekt keretében* elhozta nappalimba a nagyvilágot. Ezentúl elég a falra tekintenem, és mintha Párizs, London, Velence vagy akár New York egyik nevezetessége mellett szürcsölném az ebéd utáni kávét. Vagy inkább kortyolnám, mivel szürcsölni ugye nem illik. No, mindegy is. A lényeg, hogy az ŐNH** alkalmával pár ilyen és ehhez hasonló, apró újdonságot is csempésztem a lakásba. És ez felvidít.


Képkeretezés és falra illesztés közben ezt (is) hallgattam. Küldöm mindenkinek, aki szereti.



* Igazán nem akarok túlzásokba esni, de ez is IKEA. Háromtagú grafika- és öttagú képeslapgyűjtemény.
** Őszi Nagytakarítás Hete

2012. szeptember 19., szerda

F263

Eddig egy kiszuperált dobozban laktak. Piros csomagolópapírral volt bevonva. Régóta áhítoztak új lakás után, de azok mind vagy túl kicsik, vagy túl drágák voltak. Aztán egy szép napon*...



*Köszönjük, IKEA.

2012. szeptember 18., kedd

F262

Haladok. És büszke vagyok magamra: behoztam a tegnapi "lemaradást". Két kép és egy kérdés. Mi a különbség a két kép között?


A helyes megfejtést beküldők között értékes ajándékokat sorsolunk ki. :-)

2012. szeptember 17., hétfő

F261

Bizony, bizony így áll most nálam minden. Leginkább a feje tetején. Indul az őszi nagytakarítás hete! Szeretne valaki csatlakozni? :-)
Délelőtt azért még elmentem az új szemüvegemért *, plusz vettem hozzávalókat** a nagytakarításhoz és a rendszerezéshez. Délután végül nekiláttam. De nem haladok olyan gyorsan, mint terveztem. Be kell látnom, hogy a romantikus ábrándképek, miszerint zenehallgatás közben siklik kezemben a porrongy és tovatűnik a piszok... szóval mindezek igen távol állnak a valóságtól. MInden egyes könyvet levenni a polcról, elhúzni azt a faltól, porszívózni, felmosni... nem két perc.
Viszont tényleg fantasztikus érzés látni a két kezem munkáját és érezni a fincsi bútorápoló-illatot. Sőt! Készítettem egy kupac újságot, papírt is a szomszéd gyerkőcnek, mert az oviban papírgyűjtés van. Szóval még társadalmi munkát is végeztem egy füst alatt.


* Már egy hete készen van, de nem voltam itthon, nem tudtam elhozni és hát mindenképpen szükségem volt rá azonnal! :-)
** Dobozok a rendszerezéshez, papír a polcokra. Mondjuk ez utóbbit fél órán át kerestem a boltban. Miért kell megszüntetni a régi, jól bevált termékeket?