Az Operaház fantomja(i)

Ma délután különleges és igen jól szervezett gyerekprogramon vettünk részt a Magyar Állami Operaházban. Segítettünk egy szerencsétlenül járt karmesternek (Makaróninak) megtalálnia az elvesztett karmesteri pálcáját. Ez bizony nem volt könnyű feladat, mert az épület irdatlan nagy és rendkívül zegzugos: számtalan lépcsőház, titkos ajtó, folyosó, rejtett, színfalak mögötti tér található benne. Ide földi halandó az utcáról betérve nem juthat el, csakis ennek - az elsősorban gyerekeknek szervezett - programnak a keretében tekinthetők meg.

Korábban számtalanszor voltam már itt előadáson, sőt egy idegenvezetős túrán is részt vettem. Mégis sok-sok új élményt nyújtott ez a ma délutáni másfél óra. A gyerekek miatt elsősorban nem a történelmi részletekre, építészeti megoldásokra, zenetörténeti érdekességekre volt kihegyezve a speciális túra, bár ezekből sem volt hiány!

Az alaptörténet fonalán haladva - a karmesteri pálcát keresve - felvonultunk a királyi lépcsőn, ahol I. Ferenc József is lépkedett Sissyvel, majd csupa királyi fenség és államfő koptatta. Mai napig itt közlekedik a mindenkori köztársasági elnök. Láthattuk az elnöki páholyt, a lépcsőházat, a büfét; voltunk a korábban a szegényebb rétegnek fenntartott ún. 3. emeleten (egyébként ennek külön bejárata van a Dalszínház utca felől, külön lépcsőházzal); lenéztünk a fenséges nézőtérre.

Mondhatnátok, hogy ez eddig majdhogynem szokványos, de ezután jött a java: felmásztunk a jelmeztárba, ahol az egyes darabokban viselt ruhákat tárolják; láttuk, hogyan készülnek a díszletek (komolyan mondom, a díszletfestők Művészek, fantasztikus alkotásokkal); voltunk azon a helyszínen, ahonnan a világítást, a díszletek mozgatását vezérlik. Képzeljétek, itt található egy orgona, és mivel a zenekari árokban nem férne el, az adott darabban innen szólaltatják meg. Szegény orgonistának nincs valami felemelő munkahelye, mert igaz a magasban, de egy sötét, szűk helyen kell ülnie zenélés közben.

Jártunk a színfalak mögött is, eljátszottuk, hogy lehet szélgéppel és egy darab bádoglemezzel, no meg némi gyereksereg-segédlettel esőt, sőt vihart "csinálni". Ez igazán fantasztikus volt! Láttunk énekpróbát, igazi zongorával, igazi operaénekesekkel.

Éééés, sok-sok lépcsőforduló után (tényleg, vajon hány km-t tettünk meg?) eljutottunk a nézőtérre, ahol a zenekari árokban, a zongora tetején szemfüles gyerekszemek megpillantották az elvesztett pálcát.
Ajándékként és köszönetképpen pedig a Hamupipőke c. operából hallhattunk egy részletet.

Volt még egy csavar a kirándulásban: a díszletteremben a festők pont azt a díszletelemet készítették, amit aztán lent viszontláttunk a színpadon; az énekpróbán pont az a két énekes próbált, akiket az operarészletben hallhattunk... Nagyon ötletes volt!

És ami szerintem a lényeg: a játék közben a gyerekek sok ismeretet szerezhettek az operákról, a zenéről, az épületről. Ha bármilyen affinitásuk van a zenéhez, annak most ki kellett derülnie, és többen hamarosan visszatérnek majd ide egy gyerekoperára vagy balettre.