Arról van szó, hogy annak idején, amikor mindenki megsúghatta Krissznek legféltettebb, kihívással kapcsolatos vágyát, bubu a következőt mondta: "Az én kihívásom két részből állna. Az első körben: készíts 5 alkotóelemből álló minikitet egy adott témában (amiből a későbbiekben akár collabot is lehetne csinálni)! Lehet benne 1. háttér, 2. wordart, alpha, font, 3. brush, maszk, 4. elemek, 5. QP, template, kinek mi ízlik, de csak max, 5 db. A második forduló már “sokkal izgisebb”: Készíts oldalt azzal a készlettel, amit Mr. Random sorsolt neked!"
Na, én aztán nem tolongtam, amikor minikészletet kellett csinálni (hol vagyok én még ettől a szinttől!), de a buliból nem maradhattam ki. Így tehát jelenkeztem felhasználónak, azaz megkaptam a Mr. Random által nekem sorsolt egyik készletet, és azzal kellett oldalt készítenem. Mind az öt elemet fel kellett használni, és ha szükséges, ezen kívül mást készletekből is választhattam. Nem volt szükséges. Krisztina (Krisz1972) készlete egyszerűen passzolt hozzám, és semmi, de semmi más nem kellett az oldalkészítéshez.
Krisztina, itt is köszönöm szépen a készletet! Örülök a lehetőségnek, hogy veled dolgozhattam!
És persze álljon itt az elkészült oldal:
Majd' elfelejtettem. Miért e cím (Adj egy ötöst!)? Mert a feladat és az alkotások neve: Give Five.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése