Nagyon örülök tehát, hogy a költészet napja, a versek nem merültek feledésbe. Én gyakorlatilag hetente foglalkozom versekkel, mert szeretem őket, mert szinte minden helyzetben segítenek, mert olyan jó elmerengeni bizonyos szavakon, mert... csak úgy. Éppen emiatt mutatok itt, a blogon minden szombaton egy-egy költeményt a kedves olvasóknak és remélem, többen is olvassátok!
Az, hogy Varró Dániel egyik versét foglalom oldalba, egy percig nem volt kérdés. Imádom a pasi stílusát, a könnyed, vicces, ugyanakkor valahol a legmélyén mégis komoly verseit. Szívesen olvasom az írásait is a Nők Lapja hasábjain is. Ha rosszabb a kedvem, vagy egyszerűen, ha csak mosolyogni, "vidámkodni" szeretnék, biztos leveszem a kötetet a polcról. Ráadásul milyen fantasztikusak az illusztrációk!
Visszatérve a feladatra: a vers hangulatából fakadóan, eredetileg úgy volt, hogy vicces-modern környezetbe helyezem, vidámak lesznek a színek, és sok-sok internetes-betűs grafikát használok majd. Ez volt a terv. A végeredmény azonban még számomra is meglepő. Ez a pihe-puha, általam eddig szinte sosem használt színvilág. Hmmm. Mondom én. Varázsló ez a VarróDani. Mit hozott elő belőlem? Remélem, azért tetszik...
Varró Dániel: Email
Hát el vagyok egészen andalodva,
és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
mióta éjjelente, hajnalonta
veled titokban ímélezgetek.
Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
és az se baj, ha nincsen ékezet,
csak kebelembe vésődjék e négy szó,
hogy: Önnek új levele érkezett!
Az egész világ egy linkgyűjtemény,
az emberek, a tárgyak benne linkek,
bárhova kattintok, te tűnsz elém,
te vagy felvillanó websiteja mindnek.
Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.
Föltettem háttérnek a képedet,
s míg körülöttünk szikrázik a chat room,
látlak, miközben vakon gépelek.
Hiába nem láttalak még, az embert,
ha minden betűd mégis eleven,
ha érezlek, mint kisujjam az entert…
Van nulladik látásra szerelem?
Felhasználtam: KPertiet_TemplateInspiration, YB_RenewedSpirit, ElkaRomero_WB-Pset, DHD-AgnesBiro-RenewedSpirit, Minyu-AfterTheChristmas, SB.hu-BiroAgnes-JegesNyar, rainbowartclock, Gourmandise d'hiver. La clémentine caramélisée.Mem Gourmandises., Cheyang_goodbye, Timeless/KP-stamped sentiments, DHD-AgnesBiro-iNSD-BlogHop
Őrült jó lett az oldal! Szeretnék egy ilyen verseskönyvet!!!! Varróval meg tudod, hogy én is így vagyok. Valószínűleg én is őt fogom hozni a kihívásra. Ha megengedsz egy észrevételt, én rátettem volna a szerzőt/címet az oldalra. De ha szándékosan nincs rajta, akkor bocsi.
VálaszTörlésKlassz és kifejező.
VálaszTörlésSzenzációs az oldalad dizájnilag is, de ez a vers végképp megfogott (lévén, hogy férjemmel így ismerkedtem meg, és igen, létezik nulladik látásra szerelem!). Nagyon köszönöm az élményt!!!!!!!!
VálaszTörlésAnnyira jó lett! Ez a stílus amúgy is a szívem csücske, jó, hogy elkalandoztál! A vers meg, hogy stílusos legyek jézusfény. :) (én Fejős Éván művelődöm mostanság)
VálaszTörlés