Az előző két hétben nem voltam valami termékeny. Legalábbis ami a scrapbookot illeti. Mindkét kihívás elkészítésébe belefogtam, de valahogy nem volt az igazi egyik alkotás sem. Erőltetni meg nem akartam, elvégre mégiscsak hobbiról van szó, aminek pont az a lényege, hogy azért csinálja az ember, mert nem kötelező és mert jólesik neki. Szóval blicceltem kettőt. Na, de most! Igazán kedvemre való feladatot kaptunk, ezúttal nem Mr. Randomtól, hanem magától
Krisssztől. Mivel náluk már hónapok óta tart egy építkezés, az jutott eszébe, hogy legyen a téma ez, maga az építkezés. De belefér az otthonteremtés vagy a lakásfelújítás vagy a festés is. És ha semmi ilyesmi nincs a közelünkben, akkor megfelel a gyerek építőművészete, vagy egy városi építkezés megörökítése is. Szóval nincs szűkre szabva a téma: már egy tégla művészi oldalba foglalása is jöhet...
Én a kiírásnak a városi építkezés részét ragadtam meg, de azt is picit tágabban értelmeztem. Még 2010-ben jártam ugyanis egy építészeti szempontból fantasztikus városban, Milánóban. Volt szerencsém feljutni a dóm tetejére is, és ez igazán varázslatos, páratlan élményt nyújtott. Ezt az élményt pedig már régóta szerettem volna feldolgozni, megörökíteni.
Akkoriban csak kölcsönfényképezőm volt, a húgom jóvoltából. Ő egyébként fő-tériszonyosként lent várt engem a templomban. Az az igazság, hogy a kor előrehaladtával nekem is egyre erősebb a tériszonyom, de egy ilyen pazar lehetőséget mégsem hagyhattam ki. Végigálltam a sort a jegypénztárnál, a biztonsági kapunál és uzsgyi, fel a tetőre! (Ha jól emlékszem, felfelé lifttel mentem...) A belépőjegy ára busásan megtérült: azok a kőcsipkék, azok a vízköpők, azok a lépcsők, szegletek, díszelemek... páratlan és lenyűgöző. Pláne az a látvány, ami a kőcsipkék mögül szemünk elé tárul, ha lenézünk a dóm előtti térre. Talán csak a galambokról mondanék le.
Ennek az élménynek állítok most emléket ezzel az oldallal:
Felhasználtam: pimaco template, Soco_ACO_Bruissements d'une renaissance, cheyang_goodbye, beedee_otthon, zoe_YellowDream, toni_AfterTheChristmas, YB_L'amour, szöveg: wikipedia
Tudnivalók: A milánói dóm (lombard nyelven Domm de Milan) a város legnagyobb és leghíresebb egyházi építménye, az olasz gótika egyik mesterműve. A római Szent Péter-bazilika mögött Olaszország második legnagyobb temploma. Hosszúsága: 158 m. Szélessége: 66 m, a kereszthajóé 92 m. Homlokzata 61,5 m széles és 56 m magas. A középhajó magassága 48 m. A kupolatorony magassága 108,5 m. Alapterülete pedig 11.700 m². A márványtáblákkal borított tetőt szobrok, tornyocskák, girlandok, oromzatok és ereszek díszítik. Ezen díszítőelemek építését egy végrendelet indította el. A 140 tornyocska közül a legrégebbi a sekrestye utolsó támoszlopán áll, ezt a 14. században egy Mario Carelli nevű polgár végrendelete értelmében építették fel. A tetőről jól látható a kupola, melyet a Guglia Maggiore nevű torony koronáz tetején a Madunnina szoborral. Már Bramante és Leonardo is tanulmányozták, hogy miképpen lehetne tornyot építeni a dómra, de a tulajdonképpeni terv Antonio Amadeótól származik, aki 1490-ben fogott hozzá a megvalósításhoz, s a munka több mint tíz esztendőt vett igénybe.
Csúcs.....ha tudok ezen a héten én is jövök, mert VAN ötletem. :)
VálaszTörlés