F341

Kisebb csoda, hogy én és az autóm is törésmentesen értünk ma haza. Miután sikeresen kiszabadítottam a kicsikét a hó fogságából, lassan, óvatosan nekivágtam a hazafelé tartó útnak. A Lágymányosi-híd (vagyis nagykorúsága után Rákóczi) előtt, a Budafokiról kanyarodtam éppen, kollégám mögött. És bizony, igen alattomos módon a hó alatt sík jég volt az úttest. Igaz senki nem száguldozott, de a még oly' lassúnak tűnő tempóban is fékezni kellett. Volna. Vagyis fék az ugyan van az autón, meg mindenféle hárombetűs elektronikai csoda, de csak a kreativitás és a lélekjelenlét, meg az a bizonyos kisebb csoda mentett meg attól, hogy ne Misi kocsijában landoljak... Csak csúsztam és csúsztam és csúsztam. Akkor úgy éreztem hosszú-hosszú percekig. Semmit nem tehettem. Borzalmas volt. Végül picit rákormányoztam a két kocsisor közötti területre, ahol volt némi hó. Talán az fogott meg annyira, hogy ne legyen ütközés. Brrr. Gondolhatjátok, hogy kénytelen voltam mindezek után elaraszolni az Árkádba, és megvenni azt a cipőt, amire már régóta vágytam. :-) Azt már nem mesélem el, utána hogyan jutottam haza, röpke 40 perc alatt az 1 km-es távon. A Kerepesi út is sík jég ugyanis...