2013. február 16., szombat

TTT

Nem ez nem gyerekkorunk egyik műsorának (Tizen Túliak Társasága) emlékoldala. Ez kérem az Adventi koszorúgyár ötletének továbbgondolása, tavaszváró kézműves társaságunk első idei összejövetelének fedőneve*. 
Voltak ugyanis mindenféle maradék alapanyagaink, lettek frissen beszerzett kiegészítők, volt kedvünk is, összejöttünk tehát ezen az igazán tavaszias szombaton és alkottunk**, beszélgettünk, sőt, (a visszajelzések alapján) jókat is ettünk.


Hozzávalók bekészítve.
Ügyesen körberajzoljuk a nyuszifigurát a dekorgumin.
A fürge ujjak ripsz-ropsz kivágják a legkisebb formát is.
A szépen kivágott elemeket türelmesen összeragasztjuk.
Íme a vidám nyuszicsalád. Kész!
Már csak egy széles szalagra kell őket felragasztani.
Apró örömök az életben: masnikészítés egyedül! :-)
Az üvegfestés is jó dolog. Csak kissé szagos... :-)
Egy ilyen találkozó során, a nagy munkában bizony megéhezik az ember. Ezúttal néhány szendvicskrémmel és egy (utóbb kiderült) fantasztikus csokihabbal (na jó, legyen mousse) kínáltam meg a vendégeket.

Tonhalas, tojásos, háromsajtos krém, 
szárított paradicsomos bruschetta, megatöbbi...
Csokihab (alul ét, felül tej) erdei gyümölcsökkel.
 És akkor közkívánatra (de tényleg) jöjjenek a receptek:

Tojáskrém
5 db tojás

kevés bors
2 ek mustár
2 ek majonéz
1 ek tejföl
A kemény, főtt tojásokat egy tálban villával összetörtem. Sóztam, borsoztam. Belekevertem a mustárt (egy evőkanál csipős, egy evőkanál magos), a majonézt és a tejfölt. Alaposan összekevertem.

Háromsajtos szendvicskrém
1 doboz natúr vagy tejszínes krémsajt
15 dkg camembert
10 dkg márványsajt
2-3 gerezd fokhagyma
petrezselyemzöld
bors
A camembert sajtot apró kockára vágtam és egy tálban összekevertem a krémsajttal. Belemorzsoltam a márványsajtot, beletettem a fokhagymát és a petrezselyemzöldet. Jól összekevertem. Sózni szerintem nem kell, viszont borsoztam.

Tonhalkrém
1 doboz tonhal (olajos)
1 kis doboz tejföl
kb. 2 evőkanál majonéz
1/2 fej lilahagyma
só, bors
oregánó
fokhagyma (1-2 gerezd)
citromlé
A tonhalról leöntöttem az olajat és egy tálban összekevertem a tejföllel, a majonézzel, az apróra vágott lilahagymával (reszelni is lehet, úgy finomabb), a zúzott fokhagymával. Sóztam, borsoztam, tettem bele oregánót és egy fél citrom levét frissen facsarva.

Ét- és tejcsokis habkrém erdei gyümölcsökkel
2x2,5 dl habtejszín
2x2 tábla csokoládé (100 g-os) (90%-os ét és sima tej)
fagyasztott gyümölcsök
A habtejszínből egy pár evőkanálnyit gőz felett felmelegítettem, beletördeltem csak az étcsokoládét (minél nagyobb kakaótartalmú a csoki, annál keményebb lesz a krém). Amikor elolvadt a csoki a tejszínben, egynemű maszává kavartam. Közben kemény habbá vertem a nagyon hideg tejszínt. Amikor az étcsokis krém kihűlt, elektromos habverő segítségével összekevertem a felvert tejszínhabbal. Ugyanezt megtettem a tejcsokoládéval is. Ezután a kétféle krémet rétegesen kis tálakba adagoltam. Hűtőben tartottam kb. 1-2 órán át. Tálalás előtt rátettem a gyümölcsöket.

* TTT = Tavaszváró Tündérek Társasága
** Valójában most kevésbé látványos és/vagy eredményes volt az alkotófolyamat.

2 megjegyzés:

  1. Szuper volt és a képek is teljesen átadják a feelinget (szerintem). Receptekért örök hála, vasárnap kis családomnak ez lesz majd a desszert!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól éreztem magam, Ricsi meg igazán örült, hogy a desszertből még neki is jutott :)

    VálaszTörlés