2013. február 23., szombat

Virágkötő lány

A virágkötészet nem újkeletű szenvedély az életemben: igazából már kamaszkoromban is foglalkoztam vele, csak akkor még egyáltalán nem tudatosan. A virágok, növények szeretetét, már-már imádatát a génjeimben hordozom. Innen pedig már csak egy aprócska lépés volt a virágkötészet felfedezése.
Évekkel ezelőtt egy komolyabb, több hónapos kurzuson is részt vettem, csak hogy az addig ösztönszerű alkotásnak valami szakmai keretet adjak, és tanuljak pár "hivatalos" fogást, ismeretet.
Nem titok, hogy a barátaimmal már évek óta rendszeresen megtartjuk az Adventi koszorúgyár névre hallgató eseményt, ahol nem csupán házigazda vagyok, hanem kicsit segítő kéz is, amennyiben szükséges.
Hetekkel ezelőtt lettem figyelmes Ildi (Kovaxka) egyik kedvelt oldalára a közösségi hálón, és mivel a téma a virágkötészet volt, kérdés sem volt, hogy ellátogatok a honlapra. Ott kérem bizony tanfolyamokat hirdettek...  Nézegettem, nézegettem, ábrándoztam és osztottam, szoroztam, mert bizony a négyórás tanfolyam díja még az akciós keretben belül sem volt filléres apróság.
Pár napig aztán nem is foglalkoztam a témával, de a születésnapom közeledtével felülkerekedett bennem az alkotóvágy és a kisördög is: elküldtem a jelentkezésemet, mintegy ajándékként saját magamnak. :-)
Ma volt a napja, hogy összegyűltünk a Csengery utcában, a Kék Galériában. Nagyon kedves társaságban töltöttem a szombatot, istenien éreztem magam és szerintem szuper dolgokat készítettünk.
A téma a Tavaszi dekorációk volt: Virágzó szív, Fészkes kaspó (tavaszi asztaldísz), Mohás tavaszváró ajtódísz. Végig nagyon figyelmes, segítőkész volt Noémi, aki a kurzust tartotta, elárulta az apró kis fogásokat, amivel könnyebben lehet egy-egy részletet megalkotni. A többi alkotótárs is hozzájárult ahhoz, hogy jókedvvel, felszabadultan csempésszük be a tavaszt ebbe a mocsok időbe...

Mutatom, miket készítettem:

Kedvenc virágaim: fréziák
Barkacsokor hozta ma el a tavaszt nekünk
Mohaszőnyeg és háttérben országos jóbarátunk: a ragasztópisztoly

Barkakoszorú mohaalapon

Kész az első: ajtódísz

Kaspó és saját készítésű fűzfakoszorú

Gyöngyikék bújnak meg a fészekben
Kész a tyúkos, hagymás, cserepes asztali dísz

Szívalap a fréziákra és eukaliptuszra várva

Eukaliptuszágak keretezik a szívecskét
Kész az akasztható élővirágos dísz

1 megjegyzés: