2012. március 13., kedd

CEWE 146

Csúcs az e heti kihívás! Mellesleg igazán szakmámba vágó is. Gabel arra kért anno bennünket, hogy készítsünk vicces plakátot. Először (egy svéd gyerekvers hatására*) filaterista szakkört reklámozó plakátot akartam készíteni. Aztán valahogy elsodortak az események.

Köztudott, hogy rajongok mindenért, ami bármilyen, akár marginális viszonyban is van a kémkedéssel, a nyomozással, a krimivel. Lehet szó filmről, könyvről, zenéről. Tőlem még balett is lehet. :-) Tényleg minden jöhet! Gyűjtöm a James Bond-filmeket, gyűjtöm a Moszados történeteket, gyűjtöm az Agatha Christie-ket, ...

Barátnőmmel már tavaly, a nyugdíj-mizéria kitörésekor arról beszélgettünk, hogy kellene majd venni vidéken egy házat, ahol éldegélhetnénk nyugdíjas éveinkben*. Mivel azonban a két öreglánynak jó lenne valami fedősztori, valami, amiről lehet beszélni, ami izgalmat kelt a falusi mindennapokban, előtte (azaz akár már most), kémként kellene tevékenykednünk. Így lenne egy csomó szupersztorink, amivel kábíthatnánk a szomszédokat, a visszaemlékezésekkel elütnénk az időt.
Így esett tehát, hogy azóta (is) életünk része a kém-lét kérdése. Foglalkoztat bennünket, no. Filmeket nézünk, könyveket olvasunk a témában; próbálunk tájékozódni, tanulni. Szerencsére egyikünk sem egy Claudia Schiffer, így kémként könnyen el tudunk majd vegyülni a tömegben. Nyugalom, őrületről szó sincs! De a fantáziánk szárnyal, és tervekben nincs hiány. :-)

És jöjjön végre a lényeg. Ez készült a heti kihívásra:


Felhasználtam: barátnőm szövegét, képeket az internetről


Siv Widerberger: Bélyeg
Bélyeget gyûjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyûjtök bélyeget.



** Egy dologban semmiképpen nem tudunk megegyezni. Én utálom a macskákat, de ő tartani akar egyet, mert vidéken ez így szokás. Meg kell küzdenünk!

7 megjegyzés:

  1. Na én eddig jól lemaradtam Rólad!! Pedig de jó kis blog ez! Tele frissességgel, jókedvvel, fogok ide járni ezentúl! :))
    Kémes-öreglányos-macskánvitatkozós poszttól meg behaltam! :))) Tavaszi puszik!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy "rámtaláltál". Köszönöm az elismerést :-)

      Törlés
  2. Zseniális! És kell egy éttermet nyitni: http://www.gyilkossagavacsoran.hu/gyilkossag-a-vacsoran/gyilkossag-a-vacsoran-bemutatkozas.html
    Ilyesmiről először nagyon rég hallottam, akkor egy angol kis falucska találta ki ezt, hogy fellendítse a turisztikai forgalmát. A csúcs az volt benne, hogy az egész falu benne volt. Már nem tudom hány napos volt, persze egy mesés környezetben, és mindenki benne volt a faluban. Tehát a nyomozás során a sarki hentesnek is feltehettél kérdéseket? Szerintem egy ilyet feltétlen vegyetek be a tervetekbe:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon ott van! Máris mennék ilyen vacsoraestre. Link mentve. Köszönöm!

      Törlés
  3. Szuper ötlet, remek kivitelezés!
    Kicsit azért aggódom én mostanság ötlettelen vagyok így ebből a kihívásból is kimaradok. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, tessék kérem teleszívni magad finom napsütéssel! Töltődj Nyuszi :-)

      Törlés
  4. :))))))))))))))))))) Jó kis sztori :)))

    VálaszTörlés