Kávés is, csokoládés is

Kávés csokoládétorta

15 dkg étcsokoládé
15 dkg vaj
2 evőkanál Nescafé
2 evőkanál kávélikőr
3 egész tojás
1 tojássárga
2 evőkanál főzős csokoládés pudingpor

Gőz felett megolvasztom a csokoládét, a vajat és a kávét, hozzáadom a likőrt is. Kihűtöm, majd ha már nem forró, belekeverem egyenként a három egész tojást (habverővel) és a végén az egy sárgáját. Belekeverem a pudingport. Vajazott és kakaóporral (nem cukrozott) megszórt kis méretű tortaformában kb. 20 perc alatt megsütöm. Teljesen hagyom kihűlni szeletelés előtt. De langyosan nagyon finom vaníliafagyival! :-) Lehet úgy is készíteni, hogy elhagyom belőle a kávéport és kávés likőr helyett csokilikőrrel ízesítem, vagy ezt is elhagyhatom. Az étcsoki jó minőségű legyen (70%-os), de lehet fele-fele arányban ét- illetve tejcsokiból is készíteni.

Mustra

Varrni (is) tudok?!

Valójában álkérdés ez, hiszen jópár évvel ezelőtt Ildi kolléganőm hatására elmentem egy Burda tanfolyamra, és hatalmas élményekkel, sok szép (igaz azóta nem hordott) ruhadarabbal* lettem gazdagabb. Aztán a varrógép-vásárlásból sosem lett semmi**, de néha-néha felbukkan gondolataimban a varrás, feltör bennem a vágy, hogy varrjak... Ilyenkor eszembe jut nagymamám, aki sajnos már nincs velünk, de feltehetően a tőle gyerekkorban látott mozdulatok, a varrás szertartása hiányzik; a szabás gyors, precíz mozdulatai; a kiszabott anyagdarabok összeillesztése; az a mással össze nem hasonlítható zümmögés, amit a varrógép ad ki magából, ha nyomod a pedált...
Szóval viszatérve az eredeti (ál)kérdésre: valójában tudok varrni, illetve varrtam már valaha életemben. Ezért is örültem, amikor Koczka még tavaly novemberben, egy Praktika magazint lobogtatva közölte, hogy szeretne tárcát varrni. Rövid távon nem lett semmi a projektből, de idén év elején Ildi (egy másik) felelevenítette a témát és meghívott bennünket egy közös alkotós napra. Így lett a Tavaszváró Tündérek Társaságából, Tárcavarró Tündérek Társasága. Az alapanyagokat pedig innen rendeltük.
Nem mondom, hogy minden gördülékenyen ment; nem mondom, hogy nem menekültem fejvesztve a varrógép mellől az első (újra)próbálkozás után; nem mondom, hogy egyetlen csúnya szó sem hagyta el a számat... de megérte a hiszti, megérte a türelem és a kitartás! A társaságról és a szíves vendéglátásról pedig csak a felsőfokon tudok beszélni...
Bizonyíték, azaz fotók tegnapról:

Fontos a teli has a koncentráláshoz!

Csokitorta friss eperrel és tejszínhabbal.

Így indultunk.

Szabásminta, anyagok és leírás.

Túl forró volt. Szerencsére a végeredményen nem látszik.

Hármasikrek.

Béléssel együtt.

Koczka új cipője. :-)

Első gépi varrás után. Még teli az epres tál...

Béléssel összetűzve.

Majdnem kész. És a tál üres...

Kézzel is kellett igazítani.

Kész!

A masni plusz ötlet volt!

Csoportkép!!!

* Blézer, blúz, nadrág, kosztüm...

** Már vagy kétszer elsíeltem az árát... :-)

Vers mindenkinek

Varró Dániel: Metró

Hát elkapott ma, kiscicám,
az ellenőr a metrón.
Nem volt érvényes matricám,
kívánom, bárha lett vón.
Leszállított – az alagút
most énelőttem ásít,
s eljutnom több mint bonyolult
a kívánt állomásig.
S míg kattog egyre távolabb
haladva lent a metró,
halkan kattog a bőr alatt
az ember szíve dettó.
Ó, bár ne kéne lógnia,
föladva minden elvét!
Ez itt egy allegória,
ha nem tűnt volna fel még.
Hisz látod, éppen így megyek
hogy földerítsem, úgy ám,
felszín alatti énedet
a lélek mélyvasútján.
De megvívnám bár érted, ó,
én héroszok tusáját,
nem jutok el hozzád a szó
szűk labirintusán át.
S a vágy metróján, hol az ok
zord ellenőre szétcsap,
mint potyautas utazok,
azt kell hogy mondjam, én csak.
Mert nincsen matricám, se más,
jegy, bérlet, bármi érvény,
a benned rejlő állomást
hogy egyszer is elérném.
S meglelve benned messzi, tág,
mély állomások mását,
meghallanám a bőrön át
a szíved kattogását.

Úticél: Vácrátót

Bizonyára mindenki életében  vannak olyan helyek, melyek egyszerűen megunhatatlanok. Lehet hűvös tavasz, forró nyár vagy balzsamos ősz, bármikor kedvet érzünk a viszontlátásra. Az én életemben az egyik ilyen Vác és a közelében található Vácrátót, a maga csodálatos arborétumával.
Ma is gondoltam egyet, és ebéd után felkerekedtem. Csak úgy. "Világot látni", fotózni, napsütést magamba szívni és színeket látni. Nem csalódtam: finom volt a ribizlifagyi a Desszertszalonban, hangulatos volt a Duna-part és a korzó, és noha az arborétum előtt hatalmas autórengeteg várt, érdemes volt nem meghátrálni. Bent egész egyszerűen elnyelte a tömeget az arborétum hatalmas területe, és egyáltalán nem volt zsúfoltság...

Életképek következnek.

Vers mindenkinek

Radnóti Miklós: Virágének

Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullnak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.
Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tűnő tünemény.
Tűnik, lehunyod szemedet,
árny játszik a pilla felett,
játszik a gyenge szirommal,
s hull már a sötét valahonnan. 

Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra.

Irány Katalinpuszta!

Sokéves hagyomány baráti társaságunkban, hogy a nagy nyári vakáció előtt szervezünk egy ún. bográcsos gyerektúrát, ahol mindenki jól érzi magát, gyalogolunk az ekkorra már feléledt természetben (ma csak 6 km-t mentünk, igaz, jókora sárban), a fiúk megmutathatják főzéstudományukat (idén őzpörkölt és sertéspörkölt készült). Az idei túrának ma volt a napja. Szerencsére a napok óta emlegetett viharok és esőzések messze elkerültek bennünket és ragyogó napunk volt! Íme egy kis ízelítő.