Na látod, mint e tétován tekergő
üres felét takargató csiga,
úgy vergődöm – mignonra hullt tepertő,
házamra többé nem lelek soha.
Úgy bőgök érted mint a tej, ha kábé
ezer tehénke múltja egybeolvad,
meg úgy kesergek érted, mint a kávé,
szívembe szórt horoszkópos cukor vagy.
Na látod én is így sülök pirosra,
mosolynyi szendvicsekre kent husok…
Te árva szösz, napocska, csillagocska,
belém ragadsz akár a jambusok.
Betölt a nyár, kicsordul és lecsöppen,
üvegszilánk az alvadó kecsöpben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése